Robert C. Castel: A német szocdemek berántották a kéziféket Merz háborús tervei kapcsán

2025. május 31. 08:19

Mégsem kap nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajna?

2025. május 31. 08:19
null

„Ha valaki politikai előnyt keres a háborús ködben, ne lepődjön meg, ha egyszer csak szirénák kezdenek üvölteni (...) a rakétavédelmi rendszerek hangján” – írta Robert C. Castel, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a Magyar Nemzet oldalán megjelent elemzésében, amely a Friedrich Merz német kancellár Ukrajnának szánt katonai támogatásával kapcsolatos reakciókat vette górcső alá.

Ezt is ajánljuk a témában

Nincs többé hatótávolsági korlátozás az Ukrajnának szállított nyugati fegyverekre”

- jelentette ki Németország vezetője a Volodimir Zeenszkij ukrán elnökkel folytatott berlini találkozóján.

Robert C. Castel szerint ezzel a kancellár a „szponzorált önvédelem” helyett a „delegált büntetőexpedíció” logikáját vitte bele a konfliktusba.

A szakértő úgy véli, Merz szavai „egy olyan új doktrína körvonalait” vetítették előre, amely immár

Kurszkot, Belgorodot, sőt Moszkvát is elérhető célpontnak tekintené a Storm Shadow, ATACMS vagy Taurus rakéták számára.

Ezt is ajánljuk a témában

Azonban a kijelentést gyorsan cáfolta Lars Klingbeil, a kormánykoalíció vezető szociáldemokrata politikusa, aki szerint:

semmiféle új döntés nem született, és Berlin nem változtatott eddigi politikáján”.

Castel felhívta a figyelmet arra, hogy a NATO fővárosai hallgattak

ami diplomáciában általában nem a beleegyezés, hanem a zavarodottság jele”.

A kancellár szavai szerinte „súlyos dilettantizmust” jeleznek, mert

mert egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt egy nukleáris hatalommal való konfrontáció peremén”.

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy „a hátország támadása mindig hordoz magában egy igen síkos lejtőt”, és

Friedrich Merz kijelentése ezért nem csupán egy nyilatkozatháború újabb epizódja volt, hanem egy figyelmeztetés arra, hogy milyen gyorsan válik egy politikai manőver stratégiai kockázattá”.


 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neszteklipschik
2025. május 31. 14:04
Nyomjátok meg a piros gombot, oszt' menjünk a f@szomba! A kibaszott ukrajna megér ennyit, nem igaz?
polárüveg
2025. május 31. 11:33
Tisztelt egyszeri! Az első világháború előtti évtizedek újságjai és politikai könyvei a bizonyítékok arra, hogy a nyugati üzletemberek és politikusok jogot formáltak az orosz természeti javakra. Az első vh. előtti oroszországi nyugati befektetések beszédesek. A petrodollár első próbálkozása a bakui olajmezők Rotschild-befektetésén alapult volna pl. Oroszország a nemzetközi „fehér intervenciót” Trockij és Lenin vezetésével a 14/15-öd részt elfoglalt országból úgy tudta kiverni, hogy közvetlen és közvetett USA támogatást kapott. Cserében a befektetéseik megmaradtak, a természeti kincsek ömlöttek hozzájuk. De a sors váratlant húzott, mert a méltó ellenfél, az ördögi Sztálin színrelépett, és ezt derékba törte. Sztálin ellen emelték fel az érdekes származású Hitlert. Amíg az igény gerjesztői aktívak, addig a helyzet mindig fel-fellángol, mindig Oroszország külső vagy belső megdöntése a céljuk marad. Ez a veszély a világnak, erre célzott Putyin az egyik Valdajon. Tisztelettel!
ügyvéd
2025. május 31. 11:13 Szerkesztve
Az idióta káposzta zabálónak hiányzik az orosz lobogó a Reichstagról... (Jobban mondva annak radioaktív romjairól)
polárüveg
2025. május 31. 11:13
Jó összefoglaló, kristálytiszta logika. Gyurcsány, Zelenszkij, Merz tökéletes példái annak, hogy mily veszélyes a hazugság, nem egy megbocsátható gyerekes hiba. Ezek a politikusok hazugsággal kerültek hatalomra, becsapták a saját népüket a szinte azonnal megszegett ígéretekkel. Utána helyrehozhatatlan károkat okoztak országuknak, országkörnyezetüknek, vagy akár a világnak is. Fizikai retorzió nulla. Gyurcsányt a politikai nihil ugyan elnyelte, és még a végzete beteljesedés alatt. És a másik két példa a hazugságra, Zelenszkij és Merz? Izaiás: "Szövetséget kötöttetek az alvilág erőivel Hazugság bástyái mögé bújtatok, hogy munkátok zsoldját elkerüljétek."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!